A hagyományok szerint augusztus 15. reggelén a koránkelők a felkelő Napba nézve megpillanthatják NagyBoldogasszony alakját.
NagyBoldogasszony a Nap aranyába, a fénybe öltözött istennői teljességet hozza el nekünk, s IstenAnya valamennyiünket magához ölelő, ragyogó szeretetét.
Múlt év augusztusában ezen a napon AranyAsszony Iskolás társnőmmel a Halászbástya mellett vártuk a felbukkanó hajnali napot, a fővárosban szokatlannak tűnő csendben és békességben. A tavalyi nyár számos beavató és felemelő pillanata közül ez volt az egyik legbensőségesebb számomra. Támogatást és iránymutatást kértem új életemhez – már csak néhány hetem volt hátra addig, hogy a korábbi munkahelyemtől búcsút véve immár “csak” tanácsadóként, kineziológusként dolgozhassak – és az akkor megtapasztalt hordozottság-állapotot – ha néha-néha meg is feledkezem róla – azóta is érzem, élem, fejlődök benne.
Ennek a hajnalnak a hangulatából is szeretnék továbbadni valamit most pénteken a Grál Házban.
A NagyBoldogasszony napi energetizálásokban evvel a mindent átfényesítő, önnön legteljesebb mivoltunkhoz visszaemelő energiával szeretném összekapcsolni azokat, akik erre hívást éreznek.
Szép, tüzes minőségű nap lesz, teremtéseink és önmagunk új világra szülését segítő energiákkal, s avval az üzenettel, hogy bármikor választhatjuk ezt az újjászületést, az újba váltást az életünkben, ha úgy érezzük, hogy valamit meghaladtunk, kinőttünk már. NagyBoldogasszony ölelésében, IstenAnya méhének melegében, arca és szíve fényénél az újjászületés könnyed és kitágító, felemelő élmény.
Ha szeretnéd ezt a nagyon bensőséges élményt megtapasztalni, jelentkezz mielőbb, hiszen egyéni, személyes programról van szó, így a helyek és időpontok száma véges.
A Colorado rendszer energiáival készülök a jelentkezők energetikai rendszerének alapvető kiegyensúlyozására. Eközben és ezen túl pedig kifejezetten a nagyboldogasszonyi, istenanyai energiát hívom a hozzám érkezőknek. Ebből és a pillanatból születik, bontakozik majd a teljes kezelés.
A teljes kezelés 90 perc, a találkozó elején és a végén is max kb. 10-15 percben átbeszéljük, hogy min dolgozzunk, mihez kér segítséget, illetve a végén a tapasztalásokat, konklúziót.
Ez energetizálás masszázságyon, besötétített szobában, halk zene mellett történik. Ára a többi energetikai kezeléshez hasonlóan 10.000 Ft/alkalom.
Szeretettel várlak!
***
Ha szívesen beszélgetnél vagy kérnél oldást, tanácsadást a fentiekkel vagy életed más témájával kapcsolatban, szeretettel várom jelentkezésedet.
Varga Beatrix
tanácsadó – örömmentor
+36 20 345 8949
orommel.elni@gmail.com