Kérj segítséget!

Kis 2021-es eszmefuttatás arról, miért életbevágó az önismereti munka

Kicsit szókimondó, de annál érzékletesebb megállapítással kezdem: “Nem az a baj, ha nyakig ér a sz@r, hanem az, ha lötyögtetik.” Kedves volt kollégám gyakran hangoztatott életbölcsessége ez, ami mostanában igen gyakran eszembe jut…

Hiszen most abszolút ilyen időket élünk. Sok a bizonytalanság, ezért sok a kezeletlen, egymás elleni játszmákba forduló feszültség.

Azt pedig kevésbé szeretjük látni, hogy nem csak a nyakunk, a fejünk érintett a helyzetben, hanem valójában a lötty és a lötyögtető is mi vagyunk.

Kérj!

Ha adható bárkinek tanács, most fokozottan érvényes: Kérj segítséget!

Tudom, hogy van az az állapot, amikor az ember bénult, mert a körülötte zajló dolgok hatására azt sem tudja, hova kapjon. Ez a lefagyás uganolyan stresszválasz, mint az üss vagy fuss reakció. Sőt, nőknél, gyerekeknél és önmagukat kevésbé dominánsnak megélő (azaz alárendelődő) személyeknél nagyon általános, tanult stresszválasz.

Mégis, amint felocsúdsz végre annyira, hogy megfogalmazódik benned, hogy ami van, nem mehet tovább (akár bármilyen élethelyzet, munkahelyi kizsigerelés, párkapcsolati dinamika, testi tünetek és erőtlenség), keress támogató, segítő közeget, vagy konkrét szakmai segítséget – addig, amíg a saját magabiztosságodhoz, önmegtartó képességedhez, tisztánlátásodhoz, felelősségválllásodhoz visszatalálsz. 

Nem gyengeség

Segítséget kérni nem gyengeség.
Rájöttél, hogy senki nem fog sem kihúzni, sem kiemelni, sem lecsapolni nem fogja a tartályt.

Megengedheted magadnak az újat

Azért fontos az önbizalmon, önbecsülésen, annak helyreállításán, újragyűjtésén dolgozni, hogy egyáltalán ez az engedély, hogy kijöhetsz, megfogalmazódjon és hallhatóvá váljon benned. Hogy elkezdd összerendezni a bátorságod és kinyitni arra, hogy nem kell érzelmileg, mentálisan, fizikailag tengődve élned az életed hátralevő részét. 

Felépítheted az újat ahhoz képest, amit mintaként kaptál.

Tisztában vagyunk vele, hogy rengeteg fájdalom, félelem van bennünk, mindannyiunkban. Örököltük az előző évszázadok egyensúlytalanságaiból, örököltük a 20. századot átélő nagyszüleinktől, akik a háborús generációba tartoznak és örököltük a szüleinktől, akik a rengeteg pusztítás, veszteség gyógyítatlan terébe születtek bele, de többségüknek még nem volt rálátása arra, hogy evvel bizony kezdeni kell valamit.

Akár ismered tudatosan a  családi múltat, akár nem, az hat rád. Aki egy kicsit is foglalkozott önismerettel az elmúlt 10-15 évben, biztosan találkozott ezzel a gondolattal, mégis, az elkerülés, a hárítás sokszor mintha erősebben jelen lenne még.

Volt olyan fiatal anyuka is a vendégem, kineziológusként, aki láthatóan megdöbbent azon, hogy az elakadása kapcsán a dédszülei történetével kell foglalkoznunk és őszintén elképedve kérdezte, hogy “még ők is számítanak?!”

Pedig igen, rengeteget számítanak, de nem kell, hogy az egész életünket a hatásuk alatt töltsük.

A mai (tágabban értelmezett) 40-50-es generációnak sok-sok más teendője mellett elengedhetetlen, életbevágó feladata, hogy dolgozzon ezeknek a fájdalmaknak az elrendezésén. 

Enélkül az elvégzett gyógyító munka nélkül derékba törnek életutak, elkallódnak tehetségek, tönkremennek kapcsolatok, nem jönnek világra gyerekek. Rohanunk az önsorsrontásban, pedig egészen más dolgunk lenne – emelkedni és valódi örömben élni, együtt. Mondhatod, hogy ez utópia, de nagyon lecsupaszítva tényleg ennyi a lényeg.

Rengeteg a lehetőség

Rengeteg módszer elérhető, számtalan módon elindulhatsz, továbbléphetsz a megoldásaid felé. Csak kérned kell, azt viszont igen, hiszen kívülről, felülről senki más nem tud változni, élni helyetted. 

Nekem a coaching és a kineziológia kombinációja az eszközöm ebben. Nyilván sokmindent tanultam, kipróbáltam, beleszövök a munkámba, de ennek a két módszertannak a szemléletmódja határozza meg leginkább, ahogy megközelítek egy helyzetet, történetet. 

Azért is jó az önfejlesztő munkát coaching szemlélettel kezdeni, mert segít átlátni, hogy mi van, hogy működik az életedben éppen és ehhez képest mit szeretnél. Ebből az indításból könnyebb összeszedni, mit tudsz már a folyamatod elején saját erőből, kútfőből megtenni, ami már változást és sikerélményt hoz, de egyszerűbb tisztán befókuszálni azt is, hogy mi az, amit mélyebbre nyúló eszközökkel kell megközelíteni. 

A lényeg, hogy valóban sokféle lehetőség van a változásra, ha elkötelezed magad amellett, hogy az életedet magasabb szintre emeled és önmagad kibontakoztatása felé haladsz. 

Ha úgy érzed, agyonnyom – vagy épp széthullik – az életed, tudd, hogy lehet másként.

Értékes dolog olvasni, megbeszélni, elképzelni a jobbat, de még értékesebb, ha cselekvő módon változtatsz.

Engedd, hogy más rálátások, és új önbecsülés szülessenek benned. 

Változtass, hogy az életed változzon. Itt az ideje. 

Ha úgy érzed, a fentiek kapcsán beszélgetnél még, itt kérhetsz időpontot kényelmesen >>>
Szeretettel várlak,
Varga Beatrix
+36 20 345 8949
varga.beatrix@orommelelni.hu

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply