Azért kerestem meg Beát, mert úgy éreztem már kevés vagyok ahhoz, hogy átlássam az üzleti tevékenységem adta lehetőségeket. Leginkább csak egy helyben toporogtam és a buktatókat láttam. A Beával való közös munka alatt, szépen körvonalazódott a célom, tudatosult bennem mit akarok és hogyan érhetem el. A felkészültségével, közvetlen és empatikus személyiségével ki tudtam hozni magamból a legjobbat. A jól felépített folyamat alatt megtanultam hatékonyabban és célzottan koncentrálni a vállalkozásomra. Most már nem csak a lehetőségeket látom, hanem a kiaknázásukhoz vezető utat is. Köszönöm
Aradi Andrea, life coach
Nagyon nehéz összefoglalni ennyi idő történéseit. Összességében nagyon hasznos volt minden beszélgetés és olyan problémákat, vagy dolgokat hozott felszínre, amiről nem is gondoltam, hogy létezik, vagy hogy gondot okoz. Ezeknek az alkalomról alkalomra való újra tárgyalása, átbeszélése azt segítette, hogy már a mindennapokban is észre vettem és tudtam rajta javítani. Magabiztosabb lettem attól, hogy jobban megismertem magam. Egy baráttal vagy barátnővel való beszélgetés nem tudja elérni ezt a hatást, így én mindenkit biztatok azóta is arra a környezetemben, ha szüksége van segítségre akkor ebben a formában kérjen sokszor már az segített, hogy tudtam a következő alkalommal el tudom újságolni, hogy milyen jól kezeltem le egy helyzetet, azt az érzést adta, hogy valaki törődik azokkal a gondjaimmal is amikről kevésbé beszélünk a mindennapokban. És mindenre lett végül megoldás, és nem csak olyan, ami egyszer használható, hanem ami beépíthető és tanulható volt, így hosszú távon is segítséget ad, talán ez volt a leghasznosabb hozadéka az egy éves közös munkának!
L.
Az évek során többször fordultam már Beatrixhez éppen aktuális elakadásommal segítségért. Személyében mindig átfogó, komplex segítségre számíthat az ember. Tudom, hogy akár magánszemélyként, akár vállalkozóként fordulhatok hozzá, ugyanolyan szakértelemmel, támogatással, maximális jelenléttel fogad. Business vonalon vállalkozóknak is, cégeknek is jószívvel ajánlom.
P. exmanager, egyéni vállalkozó